Amikor megérkezett a búcsú Pestszentlőrincre, gyermekkorunk felejthetetlen vásári napjai

Lakók mesélnek – történetek a régi XVIII. kerületből, 5. rész

Amikor az egész környék ünnepre készült

Volt idő, amikor Pestszentlőrincen a búcsú érkezése különleges eseménynek számított.

Az 1960–70-es években a gyerekek már napokkal korábban izgatottan beszélgettek róla. Vajon milyen körhinta érkezik az idén? Lesz céllövölde? Lehet majd vattacukrot kapni? És vajon hány menetet engednek meg a szülők?

A búcsú helyszíne az akkori pestszentlőrinci piac területe volt, amely a hétköznapokon egészen más arcát mutatta.

Aztán elérkezett a várva várt nap, és a megszokott környéket megtöltötte a vásári forgatag.

Színes sátrak, mutatványosok, árusok és vidám gyerekzsivaj fogadta az érkező családokat.

A távolból már hallatszott a körhinta zenéje, és a levegőben összekeveredett a frissen sült finomságok, az édességek és a vásári forgatag jellegzetes illata.

A körhinta varázsa

A gyerekek számára talán a körhinta jelentette a legnagyobb csodát.

A színesre festett lovacskák, kisautók és forgó ülések már messziről magukhoz vonzották a tekinteteket.

Amikor megszólalt a zene, és a körhinta lassan mozgásba lendült, a gyerekek arcán boldog mosoly jelent meg.

– Anyu, még egyszer! Csak még egy menetet!

A szülők ilyenkor gyakran elmosolyodtak.

– Jól van, de aztán megnézzük a többi játékot is!

Egyetlen körhintázás is olyan élményt jelentett, amelyről másnap az iskolában hosszasan lehetett mesélni.

A céllövölde és a vásári nyeremények

A búcsú másik nagy látványossága a céllövölde volt.

A polcokon kisebb-nagyobb ajándékok sorakoztak. Játékok, apró dísztárgyak és különféle nyeremények csábították a próbálkozókat.

Az apukák és a nagyobb fiúk igyekeztek megmutatni ügyességüket.

– Na, figyelj, most biztosan sikerül!

A család izgatottan várta az eredményt.

Ha sikerült eltalálni a célt, a gyerekek úgy örültek a nyereménynek, mintha valami különleges kincset kaptak volna.

Az apró ajándék aztán otthon a polcra került, és még sokáig emlékeztetett a búcsúra.

A vattacukor, amelyet soha nem lehetett elfelejteni

A vásári édességeknek külön világuk volt.

A hatalmas, puha vattacukor, a színes cukorkák, a mézeskalácsszívek és a különféle nyalánkságok minden gyermek figyelmét felkeltették.

A vattacukros stand előtt gyakran hosszú sor alakult ki.

A gyerekek csodálkozva figyelték, ahogy a forgó gépben a cukorból lassan könnyű, felhőszerű édesség készül.

Amikor végre kézbe vehették, igyekeztek minél tovább élvezni.

Persze a vattacukor hamar elfogyott, a ragacsos ujjak és a boldog mosoly azonban még sokáig megmaradtak.

A búcsú nemcsak a gyerekeké volt

A vásári forgatag a felnőttek számára is találkozási lehetőséget jelentett.

Régi ismerősök futottak össze, szomszédok beszélgettek, családok sétáltak együtt a sátrak között.

Az édesanyák gyakran megálltak a vásári portékáknál, a nagyszülők pedig örömmel figyelték az unokák lelkesedését.

A búcsúban szinte minden korosztály megtalálhatta a maga örömét.

Volt, aki a mutatványokat szerette, más a vásári édességeket, megint más egyszerűen csak élvezte a különleges hangulatot.

Az emberek ráérősebben sétáltak, beszélgettek, és néhány órára maguk mögött hagyhatták a hétköznapok gondjait.

Amikor már hazafelé indultunk

Ahogy közeledett az este, a vásári fények egyre szebben ragyogtak.

A körhinta zenéje még mindig szólt, a gyerekek pedig nehezen tudtak elszakadni a játékoktól.

– Menjünk már haza, későre jár!

– Csak még egy kicsit, anyu!

De végül minden család elindult hazafelé.

A gyerekek kezében ott lapult egy apró játék, egy vásári ajándék vagy egy megmaradt édesség.

Útközben még egyszer visszanéztek a színes fényekre.

Tudták, hogy a búcsú hamarosan továbbáll, és újra várni kell a következő alkalomra.

Másnap az iskolában aztán kezdődhetett az élménybeszámoló.

Ki hányszor ült a körhintán? Ki mit nyert a céllövöldében? Ki kapta a legnagyobb vattacukrot?

Ezek a történetek még napokig beszédtémát adtak.

Az egykori piac emléke

Az évtizedek során Pestszentlőrinc sokat változott.

Az egykori piac helyén már nem a régi vásárcsarnok áll. A piac új helyre költözött, korszerűbb épületet kapott, a régi piactér pedig más közösségi eseményeknek is helyet adott.

Egy időben télen jégpálya várta itt a korcsolyázni vágyókat, később a kerület más helyszínein is megjelent ez a téli kikapcsolódási lehetőség.

De azok számára, akik gyermekként még a régi piacon rendezett búcsúra jártak, ez a hely egészen mást is jelent.

Egy darabka gyermekkort.

A körhinta zenéjét, a vattacukor édes ízét, a szülők kezét szorító kisgyermekek izgalmát és a gondtalan délutánok emlékét.

A búcsú, amely az emlékeinkben tovább él

Ma már egészen más szórakozási lehetőségek várják a gyerekeket.

Modern vidámparkok, látványos játékok és különleges programok közül választhatnak.

De a régi pestszentlőrinci búcsú hangulatának volt valami egyszerű, mégis felejthetetlen varázsa.

Nem kellett sok pénz vagy drága ajándék ahhoz, hogy egy gyermek boldog legyen.

Néha elég volt egy körhintajegy, egy kis vattacukor és az, hogy a család együtt tölthette a délutánt.

Mert a régi búcsú nemcsak egy vásári esemény volt. Egy olyan gyermekkori élmény, amely évtizedek múltán is mosolyt csalhat azok arcára, akik ott lehettek.