Vidám percek a szökőkútnál

Vidám percek a szökőkútnál. A nyári nap melegen sütött, a park fái alatt azonban kellemes árnyék fogadta a sétálókat. A tér közepén álló szökőkút körül már messziről hallani lehetett a gyerekek vidám nevetését. A magasba szökő vízsugarak apró cseppekre hullva csillogtak a napfényben, mintha ezernyi kis gyémánt szállt volna a levegőben.

A gyerekek kíváncsian közelítették meg a vizet. Először csak a kezüket tartották a hűsítő permetbe, de néhány perc múlva már bátrabban szaladgáltak a vízsugarak között. Egy kisfiú minden alkalommal megpróbált elugrani a felé hulló cseppek elől, de a víz újra és újra utolérte. Pólója hamarosan teljesen vizes lett, ő azonban ezen csak még hangosabban nevetett.

Mellette egy kislány óvatosan lépkedett, majd amikor egy váratlan vízsugár a lábára fröccsent, meglepetésében felsikoltott. Egy pillanatra mindenki felé fordult, ő pedig széles mosollyal jelentette ki:

– Ez a szökőkút biztosan meg akart csiklandozni!

A közeli padokon ülő szülők és nagyszülők mosolyogva figyelték az önfeledt játékot. A táskákból előkerültek a törölközők és a váltóruhák, mert a felnőttek már jól tudták, hogy a „csak egy kicsit megnézzük a vizet” ígéretből hamarosan vidám pancsolás lesz.

A szökőkút környéke néhány percre igazi nyári játszótérré változott. A gyermekek nevetése, a víz halk csobogása és a fák között átszűrődő napsütés békés, derűs hangulatot teremtett. Az arra sétálók közül is többen megálltak egy pillanatra, mert ezt a vidámságot nehéz volt mosoly nélkül továbbhagyni.

A gyerekek végül fáradtan, vizes hajjal és kipirult arccal tértek vissza családjukhoz. Talán nem is sejtették, hogy játékukkal nemcsak maguknak, hanem a körülöttük lévő felnőtteknek is szebbé tették ezt a nyári délutánt.